... -Tényleg balszerencséd van, cicuskám – jelentette ki bársonyos hangon - Nem éled túl ezt a mai napot.
És akkor felrobbant valami. Rebeka a szekrény mögé vetődött, nem törődött semmivel. Ekkorra már hozzászokhatott volna a váratlan fordulatokhoz, de szíve újra vadul kezdett kalapálni, és éles fájdalom nyilallott belé, ahogy a penge végigvágta a nyakát. A vérzéssel nem is törődve próbált menekülni, de minduntalan megbotlott. Aztán hirtelen egy erős kéz rántotta fel durván a földről és kivonszolta az erkélyre. Mindenhol lángok voltak, az egyetlen út lefelé vezetett. De azt az utat senki se akarta megtenni. Rebeka erősen vérzett, de most ez volt a legkisebb baja. Sárga és piros lángok táncoltak előtte, de ez most nem a képzelete szüleménye volt, és nem is egy álom, bár a lány sokszor álmodott tűzzel. A tüzet bűbájosnak és elbűvölőnek tartotta. Órákig el tudott gyönyörködni a lángok kecses táncában. Ropogásának hangja megnyugtatta, és elálmosította. De most ijesztőnek és kegyetlennek tűnt.
Hogyhogy eddig nem láttam a tűznek ezt az arcát? Vajon más is elkerülte akkor a figyelmem? Mindennek van egy rosszabb, kegyetlenebb oldala is?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejében, miközben a gyilkos tűz már a lábait nyaldosta. Döntenie kellegtt: vagy kiugrik, vagy a lángok martaléka lesz. De nem volt ideje minden lehetőséget átgondolnia, egyrészt, mert a lángok már bele-belekaptak a ruhájába, másrészt, mert valaki karon ragadta, és lerántotta a mélybe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése