Nyolcadik fejezet

Rebeka ekkor jött rá, hogy őt valamiért mostanában messziről kerüli a szerencse. Szívesen pánik rohamot kapott volna e hírnek a hallatán, de valahogy most  nem volt kedve hozzá. Szóval most még egy idióta is üldözi. Valamiért nem volt kedve a fiú orrára kötni szerencsétlen találkozását az elmebeteg őrülttel (ahogy Ő nevezte, Gruttóval), így inkább csak bólintott Ádám válaszára.


A következő három napban Rebeka "lábadozott", a napok nagy részét átaludta. Szüksége is volt a pihenésre, egyrészt sérülései súlyossága miatt, másrészt pedig a következő napok elkövetkezendő fáradalmai végett. Ugyanis 2-3 nap elteltével Ádám utasította a lányt, hogy rángassa ki őt az ágyból, mert indulnak. Mind a hárman. A lány kedvesen közeledett felé, és miközben Rebeka kábán öltözött és kifésülte a haját, addig ő vidámat csacsogott és gyorsan be is mutatkozott. Lia volt a neve, Rebeka szerint illett is vidámságához és természetességéhez ez a megnevezés.
- Indulhatunk! - jelentette ki Lia, miután lazán befonta mindkettőjük haját, és összepakolt 3 hátizsákot is. - Raktam el mindent, legalább egy hétre elegendő élelem van nálunk, nehezen lekövethető telefonok, kötél, és még az én táskámban néhány feleslegesnek tűnő, de bizonyos helyzetekben roppant fontosnak számító dolog. Jajj, te pedig ne nézz már rám ennyire rémülten, hidd el, nem kell mindenféle rémképnek születnie az agyadban! - ez utóbbit Rebekának címezte, akinek fogalma sem volt semmiről, és képzeletében már minden rémséges lehetőség lejátszódott.
- Ne csacsogj már annyit! Fogjátok a táskákat és induljunk. Elvégre nincs sok időnk.
Ezzel Ádám el is indult előre, maga mögött hagyva a két lányt, akik rögtön beszédbe is elegyedtek egymással, miközben ráérős tempóban a (Rebeka szerint) ijesztő fiú után sétáltak.
- Na, és te hogy kerültél Ádámhoz? Nem lehetett valami kellemes találkozás, ha utána csak sebekből álltál...
- Igazából az apja majdnem megölt... Aztán felrobbant a szálloda, ahol voltunk... És végül lerántott a harmadik emeletről.
- Ohh, hát akkor jól tippeltem. Amúgy mit csináltál vele, amiért ennyire utál? Ő mindenkivel távolságtartó, de azért téged szemmel láthatólag kimondottan kerül. Bár lehet, hogy csak megint a gyűlöletes elvének próbál megfelelni. Ne is kérdezd! Kiállhatatlan egy alak, és borzasztóan akaratos. De nagyon könnyen meg lehet szeretni, és talán épp ez a legnagyobb baj vele. Megszeretteti magát másokkal, aztán pedig ő nem szeret viszont. De hát ez nem is várható el tőle, nem igaz, kedvesem? Ó, bocsánat! Csak beszélek itt össze-vissza, de rólad semmit se tudok. Nem vagy valami beszédes, igaz-e?! Hány éves vagy? Nem hiányolnak otthon? Ja, igen! És hogy hívnak? Én még ezt sem tudom rólad!
- Bocsánat, udvariatlan vagyok. Rebeka a nevem. Tizenöt éves vagyok, és nem hiszem, hogy otthon hiányolnának. Ha egyáltalán észre is vették, hogy eltűntem, csak megkönnyebbülnek, hogy megszabadultak egy tehertől. És te... Honnan ismered Ádámot...?

Lia csilingelően felkacagott, majd így szólt: ó, hát a barátnője vagyok.

Hetedik fejezet

-Sietünk kell - hallota a hangját - Nemsokára elvérzel.
Rebeka ráeszmélt, hogy a fiúnak igaza lehet. A vér szinte ömlött testéből és ereje kezdte teljesen elhagyni. Szinte pislogni sem tudott, még az is túl megerőltető volt a számára. Elméje kikapcsolt, egy homályos fal húzódott már közte és a világ között. Érzekszervei kikapcsoltak, légzése lelassult, mintha így is próbálna védekezni a lassan közeledő végtől. Ezt az érzést nem lehet megfogalmazni, amit ő ott és akkor érzett. A halál édesen csábította őt maga felé, de a lány még ellenállt. Addig nem akart meghalni, amíg ki nem derítette, hogy ki az a fiú, mi a neve és mit akar. Ezért is fontos, hogy az embernek legyenek céljai. A célok érdekében képes lehet mindenki leküzdeni a nehézségeket.  Nem fogok meghalni... Élni fogok, és megtudok mindent RÓLA. Nem fogom utálni. Kitartok. Nem fogok meghalni.. Nem fogok meghal....
Már azt sem vette észre, hogy a Fiú óvatosan a karjába vette, és puha, halk léptekkel futásnak eredt.
                                 ***
Az első, ami Rebeka tudatáig eljutott, az az Ő hangja volt. Aztán a világosság. Aztán arra is rájött, hogy puha, meleg ágyban fekszik és minden sérülése be van kötözve, pedig hát az nem lehetett egyszerű, mivel a testén nincs olyan négyzetcenti, ahol ne lennének sebek vagy kék-zöld foltok. Szóval valaki nagyon alapos munkát végzett.
- Felébredt!!! Ádám, a lány akit hoztál kinyitotta a szemét! Pedig már éppen lemondtam volna róla... - hallott Rebeka maga mellett egy csilingelő lányhangot. Oldalra fordította a fejét, és már a hang gazdáját is megpillantotta: a lánynak ábrándos kék szeme volt, két hosszú szőke hajfonata a hátát verdeste, ahogy kiabálás közben a fejét forgatta. Karcsú, arányos testét a lehető legjobban összeválogatott ruhák fedték. Egyik darab sem volt márkás, vagy drága, de látszott, hogy nagyon gondosan válogatták össze őket és viselőjük jól érzi magát ebben az öltözetben. Ezüst balerinacipő, sötétkék vékony farmer és virágos tunika. Ennyi. De Rebeka mégis úgy érezte, hogy ennél szebbet még nem látott.
A lány kedvesen rámosolygott, majd kecsesen arrébb suhant. Nem nem suhant, sétált! - Emlékeztette magát.
- Szóval végre képes voltál kinyitni a szemedet! Mondanám, hogy örülök, de így mégtovább el kell hogy viseljelek. Gondolom nem szándékozol mostanában szépen hazasétálni, és útközben szépen kinyírni Gruttót...
- Én is örülök hogy látlak. Ki az a Gruttó?- Rebeka nem tudta, hogy mit válaszoljon erre a szép köszöntőre amit Ádám adott elő neki az előbb, így inkább csak megkérdezte, amit az előbbi szövegből a leghomályosabbnak tartott.
- Ó, persze, hogy te még ezt se tudod. Az erdőben él egy tóban, megőrült és tébolyodott elméjével csak arra képes, hogy bosszút álljon. Taviembernek is nevezik, az egyik szokása miatt. Nagyon szereti ugyanis a tó mellett elhaladó emberek lábát megragadni és behúzni a szerencsétlen áldozatokat a vízbe. Akinek mégis sikerül megszöknie, azt utána élete végéig üldözi. Ez van, nem bírja a kudarcot.