Hetedik fejezet

-Sietünk kell - hallota a hangját - Nemsokára elvérzel.
Rebeka ráeszmélt, hogy a fiúnak igaza lehet. A vér szinte ömlött testéből és ereje kezdte teljesen elhagyni. Szinte pislogni sem tudott, még az is túl megerőltető volt a számára. Elméje kikapcsolt, egy homályos fal húzódott már közte és a világ között. Érzekszervei kikapcsoltak, légzése lelassult, mintha így is próbálna védekezni a lassan közeledő végtől. Ezt az érzést nem lehet megfogalmazni, amit ő ott és akkor érzett. A halál édesen csábította őt maga felé, de a lány még ellenállt. Addig nem akart meghalni, amíg ki nem derítette, hogy ki az a fiú, mi a neve és mit akar. Ezért is fontos, hogy az embernek legyenek céljai. A célok érdekében képes lehet mindenki leküzdeni a nehézségeket.  Nem fogok meghalni... Élni fogok, és megtudok mindent RÓLA. Nem fogom utálni. Kitartok. Nem fogok meghalni.. Nem fogok meghal....
Már azt sem vette észre, hogy a Fiú óvatosan a karjába vette, és puha, halk léptekkel futásnak eredt.
                                 ***
Az első, ami Rebeka tudatáig eljutott, az az Ő hangja volt. Aztán a világosság. Aztán arra is rájött, hogy puha, meleg ágyban fekszik és minden sérülése be van kötözve, pedig hát az nem lehetett egyszerű, mivel a testén nincs olyan négyzetcenti, ahol ne lennének sebek vagy kék-zöld foltok. Szóval valaki nagyon alapos munkát végzett.
- Felébredt!!! Ádám, a lány akit hoztál kinyitotta a szemét! Pedig már éppen lemondtam volna róla... - hallott Rebeka maga mellett egy csilingelő lányhangot. Oldalra fordította a fejét, és már a hang gazdáját is megpillantotta: a lánynak ábrándos kék szeme volt, két hosszú szőke hajfonata a hátát verdeste, ahogy kiabálás közben a fejét forgatta. Karcsú, arányos testét a lehető legjobban összeválogatott ruhák fedték. Egyik darab sem volt márkás, vagy drága, de látszott, hogy nagyon gondosan válogatták össze őket és viselőjük jól érzi magát ebben az öltözetben. Ezüst balerinacipő, sötétkék vékony farmer és virágos tunika. Ennyi. De Rebeka mégis úgy érezte, hogy ennél szebbet még nem látott.
A lány kedvesen rámosolygott, majd kecsesen arrébb suhant. Nem nem suhant, sétált! - Emlékeztette magát.
- Szóval végre képes voltál kinyitni a szemedet! Mondanám, hogy örülök, de így mégtovább el kell hogy viseljelek. Gondolom nem szándékozol mostanában szépen hazasétálni, és útközben szépen kinyírni Gruttót...
- Én is örülök hogy látlak. Ki az a Gruttó?- Rebeka nem tudta, hogy mit válaszoljon erre a szép köszöntőre amit Ádám adott elő neki az előbb, így inkább csak megkérdezte, amit az előbbi szövegből a leghomályosabbnak tartott.
- Ó, persze, hogy te még ezt se tudod. Az erdőben él egy tóban, megőrült és tébolyodott elméjével csak arra képes, hogy bosszút álljon. Taviembernek is nevezik, az egyik szokása miatt. Nagyon szereti ugyanis a tó mellett elhaladó emberek lábát megragadni és behúzni a szerencsétlen áldozatokat a vízbe. Akinek mégis sikerül megszöknie, azt utána élete végéig üldözi. Ez van, nem bírja a kudarcot.