Rebeka ekkor jött rá, hogy őt valamiért mostanában messziről kerüli a szerencse. Szívesen pánik rohamot kapott volna e hírnek a hallatán, de valahogy most nem volt kedve hozzá. Szóval most még egy idióta is üldözi. Valamiért nem volt kedve a fiú orrára kötni szerencsétlen találkozását az elmebeteg őrülttel (ahogy Ő nevezte, Gruttóval), így inkább csak bólintott Ádám válaszára.
A következő három napban Rebeka "lábadozott", a napok nagy részét átaludta. Szüksége is volt a pihenésre, egyrészt sérülései súlyossága miatt, másrészt pedig a következő napok elkövetkezendő fáradalmai végett. Ugyanis 2-3 nap elteltével Ádám utasította a lányt, hogy rángassa ki őt az ágyból, mert indulnak. Mind a hárman. A lány kedvesen közeledett felé, és miközben Rebeka kábán öltözött és kifésülte a haját, addig ő vidámat csacsogott és gyorsan be is mutatkozott. Lia volt a neve, Rebeka szerint illett is vidámságához és természetességéhez ez a megnevezés.
- Indulhatunk! - jelentette ki Lia, miután lazán befonta mindkettőjük haját, és összepakolt 3 hátizsákot is. - Raktam el mindent, legalább egy hétre elegendő élelem van nálunk, nehezen lekövethető telefonok, kötél, és még az én táskámban néhány feleslegesnek tűnő, de bizonyos helyzetekben roppant fontosnak számító dolog. Jajj, te pedig ne nézz már rám ennyire rémülten, hidd el, nem kell mindenféle rémképnek születnie az agyadban! - ez utóbbit Rebekának címezte, akinek fogalma sem volt semmiről, és képzeletében már minden rémséges lehetőség lejátszódott.
- Ne csacsogj már annyit! Fogjátok a táskákat és induljunk. Elvégre nincs sok időnk.
Ezzel Ádám el is indult előre, maga mögött hagyva a két lányt, akik rögtön beszédbe is elegyedtek egymással, miközben ráérős tempóban a (Rebeka szerint) ijesztő fiú után sétáltak.
- Na, és te hogy kerültél Ádámhoz? Nem lehetett valami kellemes találkozás, ha utána csak sebekből álltál...
- Igazából az apja majdnem megölt... Aztán felrobbant a szálloda, ahol voltunk... És végül lerántott a harmadik emeletről.
- Ohh, hát akkor jól tippeltem. Amúgy mit csináltál vele, amiért ennyire utál? Ő mindenkivel távolságtartó, de azért téged szemmel láthatólag kimondottan kerül. Bár lehet, hogy csak megint a gyűlöletes elvének próbál megfelelni. Ne is kérdezd! Kiállhatatlan egy alak, és borzasztóan akaratos. De nagyon könnyen meg lehet szeretni, és talán épp ez a legnagyobb baj vele. Megszeretteti magát másokkal, aztán pedig ő nem szeret viszont. De hát ez nem is várható el tőle, nem igaz, kedvesem? Ó, bocsánat! Csak beszélek itt össze-vissza, de rólad semmit se tudok. Nem vagy valami beszédes, igaz-e?! Hány éves vagy? Nem hiányolnak otthon? Ja, igen! És hogy hívnak? Én még ezt sem tudom rólad!
- Bocsánat, udvariatlan vagyok. Rebeka a nevem. Tizenöt éves vagyok, és nem hiszem, hogy otthon hiányolnának. Ha egyáltalán észre is vették, hogy eltűntem, csak megkönnyebbülnek, hogy megszabadultak egy tehertől. És te... Honnan ismered Ádámot...?
Lia csilingelően felkacagott, majd így szólt: ó, hát a barátnője vagyok.
Kedves Rebeka!
VálaszTörlésGondolom rég hallottál már rólam, ha emlékszel még egyáltalán rám és a blogomra..
Mivel befejeztem a blogom nyár lévén kissé eltűntem.
Most érdekesnek találhatod, hogy idetévedtem és írók neked remélem nem gondolsz olyasmiket rólam, amik nem túl pozitívak, hanem inkább a zakkant vagy hülye felé kanyarítanak....
De mégis megleltem a blogod, és mivel hű olvasóm voltál, gondoltam tartozom ennyivel, hogy legalább elolvasom a blogod.
Nos... nem bántam meg. Van még mit fejlődnöd, hiszen mindenki lehet jobb és jobb, senki sem tökéletes. Írás téren pláne.
Roppant érdekesnek találom a történeted, egyszerre hátborzongató és jó, valamint magával ragad és nem tudtam levenni a szemem a képernyőről és ingerülten püföltem az egeret, hogy menjen a következő fejezetre mikor a kedves gép úgy döntött ideiglenesen lefagy.
Néhány tanáccsal is szolgálnék amit természetesen nem kell megfogadnod.
Először is derüljön ki több dolog Rebekáról, hogy miért vesztek össze a szüleivel, és kissé részletesebben Gruttóval való ütközetét is olvasnám. Ádám kinézetéről sem tudunk túl sokat míg Liáét szépen leírtad. Kezdett bonyolódni a dolog mikor Rebeka beleszeretett Ádámba, most még Lia is itt van, érdekelne majd Rebeka reakciója.
Szépen fogalmazol, nagyobb helyesírási hibát sem találtam, és jó helyen használod az írásjeleket is. Csupán annyit mondanék, hogy túl rövidek a fejezetek, olvasnám tovább! :)
A kinézetről annyit, hogy rendelj egy fejlécet, s maradjon meg ez az ijesztő fekete szerintem.
Annyit tanácsolnék még, hirdesd a blogod! Kérj híresebb bloggerektől cserét, sokkal több kattintásod lesz! Valamint nyugodtan kertész tanácsokat tapasztaltabb íróktól, akikre mondjuk felnézel!
Tudom, nem kérted a véleményem, nem osztottál lapot, mégis szívből remélem, hogy örültél szavaimnak!
Továbbra is olvasni foglak, viszont azt nem tudom ígérni, hogy minden részhez kommentelek, mert szinte egész nyáron a nyaralónkba vagyunk, ahol nincs gép. Viszont mikor hazajövünk igyekszem írni neked!
A végére még annyit, hogy várom a következő fejezetet!
Puszi: Little Zsoo <3<3
Kedves Little Zsoo! Nagyon jól estek szavaid, és természetesen emlékszem Rád!:) Köszönöm, hogy szántál egy kis időt a blogom elolvasására, és véleményt is írtál róla. Sajnálom a rövid fejezeteket, de nagyon kevés időm van csak írni. A bloggal kapcsolatos dolgokban még nagyon kezdő vagyok, úgyhogy minden tanácsot szívesen fogadok. :) A szereplőkről a következő fejezetek során egyre több fog kiderülni, de Ádámot direkt nem írom le pontosan, mindenki képzelje el úgy, ahogy akarja. Csak a haj- és szemszínét adom majd meg. Még egyszer nagyon köszönöm, hogy írtál nekem, kimondhatatlanul örülök neki!! :)Továbbra is legyen jó nyarad!
TörlésPuszi: Rebeka
Szia Rebeka!
VálaszTörlésEz a rész is fantasztikus lett! Nagyon tetszik a történet és a szereplők!
Kíváncsian várom a következő fejezetet! Petra :)